Legyen ez egy hagyomány. Mi az értelme? Nos, ha nem is olvassa senki, már csak nekem, nekünk is megéri egy kis visszatekintést eszközölni az elmúlt évünkre. Szóval ez egy hagyomány lesz. Számba veszem, hogy hogy indítottuk az évet, milyen fontos események övezték a mindennapjainkat és természetesen azt is, hogy merre utaztunk. Hátranézek, de előre tekintek. Fél szemem a célon, a másik pedig az eget kémleli. Egy lábbal, a jobbal felkelek, a másikkal egy lábon állok. Szerencsétlenül alakult, hogy a balon állok, hiszen azt törtem össze egy éve.
Valahol ott hagytuk abba, hogy február környékén kikapták a drótokat a lábamból, rohamos gyógyulásnak és futásnak eredtem. Krokodilt tavasszal eladtuk, hogy jó szolgálatot tegyen más kalandozásainak, fájó szívvel, de meghoztuk ezt a döntést és elengedtük mancsait, vagy akármije is van egy Krokodilnak, ami egy terepjáró tulajdonképpen. Sebtiben le is vezényeltünk egy költözést, a saját lakóhelyünkét, hogy ne unatkozzunk. Jól jött Vaskacsa és pár jóbarát erős segítőkeze, mások belerokkannak egy költözésbe, nekünk ez egy hétköznapi feladat (volt olyan évünk, amikor 7! alkalommal költöztünk Zsófival…), rutinból megy és a belerokkanás veszélyét még hírből sem ismerjük. Elég egy rokkanás egy életre amúgy is, és én már letudtam a sajátomat. Így telt tehát a tavasz, dagad…-nak az izmok, hiszen újra tudtam sportolni végre!
A nyarat egy ötnapos edzőtáborban kezdtük Balatonfüreden, ahol Zsófi kerékpáredzést tartott én pedig fotóztam és persze úsztunk, futottunk, bringáztunk a többiekkel. A Balaton-felvidéken kerékpározni fantasztikus élmény, főleg, ha már unod az egynapos balatonköröket és nem egy olyan ember mögött tekersz, aki nő létére úgy teker, mint egy nagyon jó női kerékpáros… Maradjunk annyiban, hogy ugyanazt az 50 km-es kört az említett hölgy (aki nem Zsófi, bár ő is jól teker) nélkül is megtettem a saját tempómban és utána még képes voltam az alapvető életfunkcióim ellátására. Az első kört meg túléltem, mégis meghaltam. A triatlon szezont mindketten tisztességgel végig csináltuk, számos versenyen indultunk és egész korrekt időket mentünk a körülményekhez képest. Vaskacsával mindenhol igyekeztünk egy-két napot pluszban eltölteni, hiszen rengeteg szép hely van belföldön is, kár lenne kihagyni, ha már arra járunk! Ilyenkor természetesen jött velünk Manó és Bambusz is, csak hogy ne unatkozzunk…
Augusztusban úgy döntöttünk, hogy ideje végre megnézni a Dolomitokat a 8 hónapos csemetével és Bambusszal, a csokoládé ördöggel, erről készült külön blogbejegyzés is. Szeptemberben végre valahára bepótoltuk az elmaradt lagzit, a természet lágy ölén, a Sztrilich Pál Cserkészparkban, gyerekkel, kutyával, a buli végén Vaskacsában aludva. Remélhetőleg mindenki így van a saját esküvőjével, de a legjobb lagzi volt, amin valaha voltam. (Itt már volt állófűtés a lakófurgonban, szükség is volt rá az éjszaka folyamán.)
Októberben pedig az Ultrabalatonon vettünk részt 3×10 és 2×12 kmt hozzáadva a csapathoz. Előtte a Somogyi-dombságot fedeztük fel, amikor is mondhatjuk, hogy elakadtunk. Mióta megvettük Krokodilt, a Google Map csomószor a földutakon keresztül küldött minket és ez Vaskacsával se volt másképp. Mire rájöttünk, hogy ez nem lesz jó, már visszafordulni sem tudtunk és a tengelyig érő sárban se előre, se hátra nem mozdult az autó. Derekasan küzdöttünk, de végül beláttuk, hogy segítség nélkül nem jutunk ki, úgyhogy hosszas telefonálás után sikerült elérni egy helyi polgármestert, ő küldött értünk egy traktorost, aki kihúzott minket a betonig. Hát Vaskacsa nem egy Krokodil, de jó időben-rossz időben, télen-nyáron, hegyen-völgyön, gyerekekkel, barátokkal elkísér minket.
Ősszel volt még egy pár napos kiruccanásunk az Őrségbe, erről egy külön bejegyzésben olvashattok. Télen már nem mentünk ottalvós vadkempingezésre, leginkább egynapos túrákkal elégítettük ki természetszeretetünket, de azt hiszem egy ilyen mozgalmas év után így van rendjén. Mégiscsak dolgozó, szorgos kis hangyák vagyunk, ha éppen nem sorban álló birkák, ha ennyi fér bele, ennyi fér bele.