CamperStudio

Janos Peterdi Photographer

2021 Spring

Balatoni blog

A 2021-es évet kalandosan kezdtük, mivel továbbra is tombolt a Covid nehezen tudtam elintézni, hogy kivegyék a drótokat a térdemből. Végül baráti segítséggel február végén, háromnegyed évvel a baleset után kiműtötték a drótokat, ami nagy megkönnyebbülést hozott magával. Addig gyakorlatilag minden este bedurrant a térdem, alig bírtam mozgatni lefekvés előtt. 

A műtét egyébként sokkal lazább volt, mint amikor összerakták a térdem, a nyugtatók most is izgalmas élményt nyújtottak. Azon kívül, hogy azt hittem, hogy újraélesztettek, amikor felébredtem, semmi extra nem volt. Már aznap éreztem, hogy sokkal jobb a térdemnek, nem volt feszülés, gyulladás, fájdalom. 

Innentől kezdve rohamos fejlődésnek indult a gyógyulás, májusban, a baleset évfordulóján már le tudtam futni 5 km-t 30 percen belül. Ez azért is nagy szó, mert mindig hangoztatom, hogy egy egészséges embernek tudnia kell teljesíteni ezt a távot ezen az időn belül. 

Ezzel párhuzamosan nem kellett sok idő, hogy megszokjuk az új felállást és kutyával, gyerekkel kirándulni induljunk. A legjobb barátunk a hordozókendő lett, a kabátba bebugyolálva a pár hetes gyereket újra elkezdtük járni az erdőket, mezőket, mintha mi se történt volna.Az első lakóautózásnak három hónaposan futottunk neki, ekkor döntöttük el, hogy lesz állófűtés is Vaskacsában. Mi ugyan kibírtunk -9-et is Montanaban, de most már felelősek vagyunk egy jóval kisebb, törékenyebb életért is. A Bakonyban kirándultunk, de egy kis tanakodás után végül a meleg lakásban aludtunk itthon.

Április végén újra nekifutottunk a történetnek. Most a Balaton-felvidék, tihanyi panoráma ösvény és kompozás volt a terv. Jobban nem is sikerülhetett volna, gyönyörű időnk volt egy kis esőt leszámítva, Vaskacsa remekül funkcionált, megvolt a sültkrumpli-teszt és az első kint alvás is.

Weiter Beitrag

Zurück Beitrag

© 2024 CamperStudio

Thema von Anders Norén