Az Arches Nemzeti Park után a Canyonlands Nemzeti Parkba vezettünk, ahol olyan kilátás terült elénk, ami tényleg lélegzetelállító. Nem tudom pontosan milyen messzire lehet ellátni a szirtről, de tulajdonképpen a magasból letekintve a horizontig terjed a kanyon egy völgybe szorítva.
Ilyen helyen elgondolkozik az ember, hogy, vajon minden zugában jártak már? Hány ember tévedhetett el benne? Hátborzongató belegondolni, hogy milyen érzés lehetett elsőként felfedezni a hatalmas kanyonrendszert, ami nem csak egy vájatból áll, hanem sok százból.
A kilátáson kívül van itt egy lenyűgöző természetes boltív is az egyik sziklafal tetején, ahonnan tökéletes keretet kapunk a tájra. Felmászni tilos (persze itt is akadt pár egyed, aki nem bírt magával, nem én voltam Anya, hidd el!). Egyrészt biztosítatlanul felmászni életveszélyes, másrészt rongálódik a boltív, ami egyszer elkerülhetetlenül alázuhan majd a mélybe.
Minek sürgetni? Simán lehetséges, hogy ez még életünkben bekövetkezik. Senki nem gondolta volna, hogy évmilliók után pont a mi életünkben omlik össze Máltán az Azúr ablak (kicsivel több évvel, miután mi is álltunk rajta). Bár inkább akkor omoljon össze amikor videóra tudják már venni, mint pl. egy olyan korban ahol maximum egy ősember vizelne maga alá a mutatványtól. Egyébként sem hiszem, hogy Máltán nyüzsögtek az ősemberek, egy poros kis sziget az egész, még ivóvíz sincs, minek mentek volna oda? Meg hogy?
Ide viszont annál inkább feltámolyoghattak annak idején, néha még most is érezni jelenlétüket, zombiként bolyonganak szelfibunkósbotjaikra húzott okostelefonjaikkal. Még szerencse, hogy a Walmart-szörnyek ilyen magasan már nem képesek lélegezni, meg hát a bevásárló-központ elektromos kocsiját elvileg ki se lehetne hozni a boltból.
Canyonlands után a Bryce kanyon következett, itt először végig kell menni autóval, majd visszafelé lehet megállni a kilátásban gyönyörködni, mivel minden megálló jobb oldalon található. Megálltunk pár helyen, de ez sokakkal ellentétben nekünk nem volt elég. Mondjuk én sem hittem el, hogy lemegyünk a völgybe, olyan mély volt.
Na, de lementünk, mert mink ilyen kemények vagyunk. A látogatók kb. 5%-a veszi a bátorságot, vagy a fáradtságot, hogy lemerészkedjen a magasból és más szemszögből is szemrevételezze eme szemrevaló szerzeteket. Vagy a szerzet szót csak élőlényekre lehetne használni? Ez van, itt a sziklaformációk is szerzetek, alakot szereztek egyszer és nekem ez tetszett.
Tetszett még a túra, bár jóval hosszabbra sikeredett a tervezetnél, nem bántam, mivel közös megegyezés alapján kijelentettük Zsófival, ez volt életünk legszebb túrája! Lementünk a völgybe a sziklafal oldalába vájt ösvényen, keresztül számos természetes boltíven, elérve a Peekaboo Loop körtúráját és lekutyagoltunk járótalpainkat.
Feljöttünk, mint a talajvíz a kanyonból és átautóztunk a Zion Nemzeti Parkba. A park leglátványosabb részéből a személygépjárművek ki vannak tiltva, gázzal hajtott két vagonos vonat-busz viszi be az érdeklődőket.
Két napot töltöttünk itt túrázással, az elsőn felmásztunk az Angels Landing nevű sziklára, ahonnan pazar kilátás nyílik az egész völgyre, azt hiszem így nézhetett ki Eldorádó, legalábbis én így képzeletem el. Lefotózni nehéz az éles fények, árnyékok miatt, de igyekeztem. Akinek ez nem elég másszon fel maga.
Szólok előre, hogy nem egyszerű vállalkozás, le is írom miért. A sziklacsúcsra vezető ösvény szűk párkányokon vezet, helyenként mindkét oldalon hatalmas szakadék tátong, egy rossz lépés és pápá. Nem vicc, 2004 óta 9 ember zuhant a mélybe és lelte halálát a parkban, ki volt írva. A másik nehezítő tényező, hogy rengeteg ember szeretne feljutni és jelentős hányaduk fittyet hány az első tényezőre.
Ráadásul sok helyen nincs is lánc, ami elősegítené a kapaszkodást, érthetetlen. Állítólag a jövőben engedélyköteles lesz ide feljönni, amit igencsak díjaznék, elképesztő, hogy valaki úgy gondolja, hogy okés felcipelni a pár hónapos kisgyerekét egy ilyen helyre és ez csak egy példa a sok ökör közül.
Mindenesetre biztonságban fel- és leértünk, ez volt életem talán második legjobb túrája (nem számítva a sok embert). Másnap bevetettük magunkat a völgy legvégében található kanyonba, ahonnan a folyó ered. A ranger arról tájékoztatott minket, hogy bokáig ér a víz bent, így nagy lelkesedéssel vágtunk neki az útnak.
Egészen addig, amíg elértük azt a szakaszt, ahol már nyakig ért, ott egészségügyi okokból (jó lett volna nem meg fázni, így ősz közepén, állófűtés nélkül) visszafordultunk, de így is nagyon élveztük! A szövegelés alatt általában berakok pár képet és ez most sem lesz másképp, figyeld meg!
A túrával kapcsolatos írásaim, fényképeim, videóim megjelennek az Utazóbázis Európán túli Facebook csoportjában is. Utazással kapcsolatos érdekességekért, infókért, tájékozódás céljából ne habozzatok belépni!