Tuz Gölü

Reggel fájó szívvel búcsút intettünk Isztambulnak, mégpedig egy számunkra eddig ismeretlen, valószínűleg új alagúton keresztül, a Boszporusz alatt. Egész nap utaztunk a magunk komótos tempójában, éjjel remek szálláshely adódott egy útmenti benzinkút mellett. Mi érkeztünk elsőnek, az éjszaka folyamán viszont nagyjából tíz autó parkolt mellénk alvás céljából. Hát így utaznak a törökök is…

Másnap elértük a Tuz Gölü nevű helyet, ami egy kiszáradófélben lévő nagyon-nagyon sós tó. Két helyen is fotóztunk, egy rózsaszínes és egy délebbi, pirosas árnyalatú részen. Tényleg ilyen a színe, ahogy a képeken látjátok! Érdemes viszont papucsot vinni, mert a kristályos só meder eléggé vágja ám a talpat főleg, ha sokat sétál benne az ember. Az egyik partszakasz alkalmas lett volna arra is, hogy bevigyük az autót a vízbe, ám mi lettünk volna az egyedüliek, így nem kockáztattam meg, hogy besüllyedjünk a parton… Na, majd legközelebb több autó lesz lent, akkor húzogatjuk egymást kifelé!

Nem szeretném túltolni a zuhany témát, de az valami elképesztően jó érzés, hogy bármikor meg tudunk fürdeni. Mivel a só nem csöpög le a vízzel vettünk egy kellemes zuhanyt és már indultunk is tovább.

Menet közben pedig (idézek a személyes Facebook oldalamról):

Leírhatatlan érzés Törökországban lenni, de azért megpróbálom…
Amióta úton vagyunk nem az étkezés az elsődleges, így olykor előfordul, hogy ránk tör a farkaséhség. Amikor ez megtörténik megyünk tovább még pár órát… 😂 A következő megállónk előtt már tényleg nem bírtuk tovább, de óriási szerencsénkre kiszúrtuk ezt az éttermet. Valószínűleg ez volt életünk eddigi legfinomabb török ebédje. De nem is ez a lényeg. Kicsit törte az angolt a pincér (de abszolút érthető és kedves volt) ezt meglátta egy kb öt asztalra lévő srác és megkérdezte, hogy van e szükségünk segítségre. Mondtuk, hogy nem, minden rendben. Természetesen azert kellemes beszélgetésbe elegyedtünk, leültettük az asztalhoz, adott egy csomó tippet, nagyon jó fej volt! Mivel befejeztük az evést (repeta is volt nyugi) , elköszöntünk. De hát amikor felálltam láttam, hogy van baklava is, szóval rögtön ettünk fejenként négyet. Na ezután felálltam volna fizetni és jött a srác elköszönni és mellékesen megjegyezte, hogy az Apukája kifizette az ebedünket és érezzük jól magunkat Törökországban. Hát innentől tényleg leírhatatlan az élmény, beszéltünk még vele meg az Apukájaval is kb fél órát, hihetetlen mennyire vendégszeretőek! Gyertek Törökországba, legyetek nyitottak és olyan élményekkel gazdagodtok amiket máshol nem tapasztaltok!

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2220452804737960&set=a.361534223963170&type=3&theater