Isztambul

Isztambul. Óóóóó Isztambul. Isztambul! Nagyjából eddig tudom, de nagyon szeretem! Főleg a várost. Isztambul egy metropolisz, ehhez méltó és kaotikus közlekedéssel. Minden eddig összekapargatott vezetési tudásomra szükség volt, hogy a legnagyobb dugóban is balesetmentesen átszeljük a várost!

Sikerült, ahogy a kezemet is (mármint átszelni), amikor a parkolóban pakolásztunk. A vakupapucsot szerettem volna a legmegfelelőbb eszközzel, egy késsel visszahajlítani, hogy beférjen a mikrofon csatlakozása. Nem sikerült, viszont jó mélyen belevágtam az ujjamba. Mutattam a parkolós bácsinak erre visszamondja vagy százszor: HÁSTÁNE! HÁSTÁNE!

Mondom: Hastane igen! Taxi? No taxi, láb aranyapám. Merre kell menni? Jólvan akkor inkább elkísér! Összekaptuk magunkat, elindultunk Mehmed után (tényleg így hívták… Isztambulban annyira nem meglepő mondjuk). Mehmeddel nevetgéltünk odafelé, hogy jó lenne ha nem vágnák le az ujjamat, mutogatta, hogy tud ollót szerezni ha kell… Mondtam inkább varrják, ha kell, de leginkább azt se.

Megérkeztünk a kórházba rögtön előrevettek, két perc alatt megvizsgáltak: nem kell varrni. Jessz! A kedves ápolónéni pikkpakk bekent antibiotikummal, kaptam receptre is pluszban, Mehmed mindent tolmácsolt, intézett. Aztán a fizetésnél szemrebbenés nélkül kifizetett helyettünk 300 lírát, mivel még nem váltottunk eurót. Elkísért a patikába, majd a pénzváltóba és kifizettük. Elmutogattuk, hogy akkor mi most várost nézünk, ő pedig őrzi az autót!

Mehmednek köszönhetően szétsétáltuk magunkat a városban, természetesen ettünk egy jó dürümöt meg tulumbát! Éjjel visszaérkezve a parkolóba vettünk egy hűsítő és persze tisztító zuhanyt és álomra hajtottuk fejünket Isztambul közepén egy 0-24 órás parkolóban.