Sosem unatkozunk. Tavasszal világossá vált, hogy nem folytatom pályafutásomat a cégnél, ahol a Földkerülés óta dolgoztam. Sok mindent tanultam, számos kihívással szembesültem és nagyon szerettem a munkám, vagyis leginkább a közösséget, mégis eltelt annyi idő, hogy váltásra volt szükségem. Kissé felbolydultak a dolgok, de végülis sikerült jó megoldást találni, ami nekem is és a munkaadómnak elfogadható volt.
Emellett a lakóhelyünket is áthelyeztük a tavasztól nyár közepéig tartó időszakban, ami szintén nagy kihívás volt. Ez sokkal inkább megterhelt, elég stresszes volt, mert voltak bizonytalan tényezők az új hellyel kapcsolatban. Mindenesetre az, hogy tulajdonképpen rengeteg időm lett a munkahelyemről való távozás miatt nagyban segítette ennek a projektnek a megvalósulását. Lehetséges, hogy enélkül így nem is sikerült volna. Tehát beköltöztünk Érdről abba a kerületbe, ahol felnőttünk Zsófival. A két ingatlan papírozását egy nap bonyolítottuk le, így ezen a napon valóra vált egy nagyon nagy álmunk, ami szinte elérhetetlen kategória volt addig számunkra. Persze az a nap csak a kezdete volt egy hosszú folyamatnak, aminek a vége több éves távlatú.
Bambusz a nagy nyári melegben nem kelt fel a furgon alól, amikor Vaskacsával elindultam egy költözés szállítmánnyal. Pedig nem kapkodtam, még hátra is gurultam, mielőtt rámentem a hátsó fertályára. De nem kicsit. Bevallom őszintén jó pár pillanatig azt hittem, hogy megöltem a kutyánkat. Síkoltozva elszaladt, jó nagy riadalmat okozva. Azonnal orvoshoz vitte Zsófi, mert nekem mennem kellett akkor még dolgozni. Megnyomkodták, egy nyikkanás nem hangzott el, járni tudott, így további vizsgálat nélkül elengedték. Mi meg egy.két nap múlva több km-t futtattuk a bringa mellett, hogy lefáradjon.
Aztán elkezdett nem túl jól kinézni az eb. Sántított, meg egész nap a házában kuksolt. Másik doki, egy kis fejfájás után kutya CT, kutya MR horribilis összegekért. Négy helyen törtem el a csípőcsontját. Szerencsétlen állat. Bekerült a Nagyi szanatóriumba, hat hét teljes pihenés. Az utazás nem tett volna neki jót, így maradt otthon a legnagyobb kényelemben, amíg mi utaztunk. Úgy hallottam utólag, hogy csak pár gödröt ásott ki a kertben és mindenkit megnyugtatok, azóta jobban van és nem kellett műteni sem.
A lényeg az, hogy ahhoz, hogy el tudjunk menni hosszabb időre nyaralni Görögországba sok csillagállás kellett. Egyrészről lett időnk, hogy ne a szabadságnapok száma határolja be az utazást, másrészről viszont a költözés lebonyolítása előtt nem indulhattunk el azonnal. A túra végét pedig egy esküvői fotózásom határolta be, így sürgetővé vált a költözéssel kapcsolatos problémák megoldása. Végül minden stresszes szituáció ellenére sikerült elindulnunk úgy, hogy majdnem egy hónap állt rendelkezésünkre, a többi pedig már nem is számít igazán.
Az utazás első felében Marci és Eszti barátainkkal gurultunk, akikkel Thessalonikitől nem messze a parton találkoztunk. Odafelé láttunk egy nagyobb erdőtüzet, a nagyon szomorú hírek ellenére ottlétünk alatt ennyi negatív élmény ért bennünket ezzel kapcsolatban. Ők már a szabadságaik miatt korábban lejöttek, pár napot Joe-val, a saját épített lakó furgonjukkal töltöttek a parton vadkempingezve. Az első csobbanás után megterveztük, hogy nagyjából merre indulunk. Kalkulációnkat kissé megborította, hogy Hangának az úton egy csípéstől elkezdett bedagadni a szeme. Ez egy nap alatt odáig fajult, hogy már alig látott ki, így Larisszába vittük a sürgősségire.
Elképesztően jó tapasztalatokat szereztünk az ottani orvosi ellátásról. Óriási parkoló fogadott a Google Maps alapján kinézett címen, a belső részre először nem is akart beengedni a biztonsági őr. Kérdezte, hogy mit szeretnénk, hátra mutattam. Meglátta Hangát és annyit mondott: Child emergency! Azonnal mutatta, hogy befelé, merre kell menni, kit kell keresni stb. Beszaladtunk, millió ember bent, nagyrészt görögök.
Egy köpenyes rögtön előttünk termett, kérdezte mi járatban, kézenfogva elkísért minket a megfelelő ajtóhoz, ahol azonnal négy doki kinézetű humanoid állt minket körbe. Gyakorlatilag pár perc alatt sorra kerültünk és fél óra alatt átbeszéltünk mindent angolul. Alaposan, nem kapkodva, kedvesen, a gyerek lelkivilágára tekintettel. Nem kellett órákat várni, nem kellett könyörögni, hogy rendesen lássanak el, az EÜ kártyát is csak utólag kérték el. Segíteni akartak elsősorban. Lehet róluk példát venni!
Larissza után újra találkoztunk Mártonékkal, Hanga is jobban lett és folytattunk utunkat a Thermopülai-szoros felé. A szoros persze nem egészen úgy néz ki, mint a filmekben, de azért jól elszórakoztunk. Megindultunk dél felé és Korinthosz előtt a Seals Cave nevű helyen felfedeztük a legjobb zegzugokat. Ez egy eldugott, nagyon tiszta kis hely, ahova turisták elvétve mennek. Alapból ritka, hogy ilyen messzire autózik valaki, pláne ritka, hogy van ideje helyi kincseket felfedezni.
Átkeltünk a Korinthoszi-szoroson egy süllyeszthető hídon, belátva az egész szorost. Hátborzongató érzés volt ilyen történelmi jelentőségű helyen átkelni, ezt sosem lehet megszokni, akármennyi helyen is járt már az emberfia. Megettük a túra és egyben életünk egyik legfinomabb gyrosát a főtéren, levadásztunk egy kis baklavát, majd úgy döntöttünk, hogy mivel már Athént mindannyian láttuk és nem álmaink városa, Pátra felé vesszük az irányt.
A Görögországot teljes egészében keresztülszelő útvonal már megjelent korábban álmaimban, erről akkor bizonyosodtam meg, amikor szembe jött velünk a híd Pátra városánál. Egy hatalmas építmény, Európa leghosszabb függőhídja tornyosodott előttünk, lenyűgöző látványt nyújtva. Az odaút sem volt semmi, végig kísértek a túloldal hegyei, bájos helyi településeken keresztül autóztunk és szép strandokat fedeztünk fel. Na, de ez a híd.
Pedig volt már részünk nagy hidakban, pl. a Boszporusz felett, ami összeköti Európát és Ázsiát, vagy a Svédországot és Dániát összekötő híd sem volt kismiska. Valamiért, talán mert álmomban már átkeltem rajta, engem ez fogott meg a legjobban. Pátra nekem nagyon tetszett egyébként, itt is befaltunk egy kis helyi finomságot gyros és baklava formájában mielőtt éjszaka átkeltünk a kivilágított hídon. Legközelebb komppal megyünk, hogy a víz szintjéről ámulhassunk el ezen a mérnöki csodán.
Túránk egyik fordulópontja után északabbra vettük az irányt, hogy felfedezzük Lefkada legszebb strandjait. Erre a szigetre sokan érkeznek autóval, mivel komp nélkül, szárazföldön, tehát ingyen át lehet kelni. A szigetre egy nyitható híd vezet, ha éppen elengedik a hajókat, óriási dugó alakul ki. A szigeten is csak egy bevezető út van, ott már az autók nagy számától is kialakul nagyobb torlódás. Ráadásul a strandra érkező-távozó turisták forgalma gyakorlatilag meghatározza azokat az idősávokat, amikor nem érdemes egyáltalán mozogni a sziget útjain. Pláne nem két Sprinterrel, egymás után.
Szükség volt minden vezetési tudományunkra, hogy ne törjük össze az autókat, sajnos a legkisebb kibérelhető autóval nekivágó analfabéták komoly veszélyt jelentenek. Gyakran úgy parkolnak le, hogy az ő autójuknál nagyobb járgány már nem fér el, visszatolatni akkor sem tudnak, ha másképp nem megoldható a szituáció és még sorolhatnám. Nem egyszer fordult elő, hogy felajánlottam, hogy átveszem a kormányt és megoldom a problémát, volt, hogy éltek is a lehetőséggel. Szerintem nem itt kell elkezdeni megtanulni vezetni, de ez van.
Nagyobb lakóautóval, esetleg lakókocsival abszolút nem ajánlom, gyakorlatilag a legtöbb strandra ezek méretüknél fogva sem férnek le. A mieink is épphogy elmentek a legtöbb helyen és nem szabad szívbajosnak lenni, különben megáll az élet. Találtunk magunknak egy kis offroadozás után egy olyan helyet, ahova átlag ember átlag autóval már nem megy el, mi viszont még éppen be tudtuk magunkat szenvedni két szabadon maradt vízszintes helyre. Itt is maradtunk gyakorlatilag öt napig.
Eldorádó. A tengerparttól 20 méterre, a dagálytól biztonságban, egy homokszirten táboroztunk. Pont előttünk, szemben egy nagyobb szikla volt a vízben, melynek mindkét oldaláról jókat lehetett ugrálni. Este sétával elérhető távolságban zuhanyzót is sikerült találnunk. Ott tartózkodásunk alatt egyszer mentünk fel ivóvízért és ennivalóért (méregdrágáért vásároltunk, alig bírtuk elhozni autóstoppal a szállítmányt). Nap közben egy gondunk volt: nem volt árnyék, alig fújt a szél, így több óráig gyakorlatilag elviselhetetlen hőség tombolt. Legalábbis én elég rosszul viseltem, muszáj volt nagyon gyakran lehűteni magam a tengerben. A gyerekek is hullámzóan viselték a körülményeket, mégis az egyik legkirályabb pár nap volt amit együtt töltöttünk.
Folyt. köv.
