Kissé kacifántos néha, hogy miért megyünk oda, ahova megyünk. Nem ám légből kapottan találjuk ki az úticélt! Fontos, hogy legyen felfedezés, ha tehetjük még nem ismert vidékekre csavargunk el. Horvátországra ez nem teljesen igaz, mert számtalan alkalommal jártam arra családi nyaralások keretében. Viszont túrázni, felfedezni nem voltunk, általában egy-egy helyen töltöttünk el több időt és a környékbeli látványosságokat néztük meg.
Így hiányos képem volt a horvát partokról, ami megengedhetetlen, természetesen be kell járni az egészet, a legjobb strandokat beleértve. Mivel a második gyermekünk születése júliusra esett, a nyári nyaralást kétfelé kellett bontanunk, egy tavaszi és egy őszi útra. Ennélfogva nem tudtunk messzire menni, viszont szerettünk volna tengerpartozni és felfedezni is. Kézenfekvőnek tűnt tehát Horvátország, két 8-9 napos turnusra bontva. Zsófi várandóssága miatt csak tengervízben fürödhetett, a horvátoknál tilos a vadkemping, így a mi utazási formánk maximum szezonon kívül jöhetett szóba, így az időzítés is klappolt. Arról nem is beszélve, hogy a születésnapom is az utazás tervezett hetére esett, így remek ajándéknak tudtam be, hogy megint utazhatunk.
Az utunkat Plitvice tavainál kezdtük, Zárától Makarskáig a legszebb partokat bejártuk, érintve Sibenik, Primosten és Split városait is és persze nem hagytuk ki Murter szigetét sem. A Krk nemzeti park vízesései régi gyerekkori emlékek miatt csábítottak minket és nem csalódtunk! Sajnos már nem lehet csak úgy beugrálni a vízbe mindenhol, de még így is megéri a látogatást! Hajóval érdemes becsorogni a völgybe és felkirándulni az elképesztően tiszta vízlépcsőkön!
Az időjárás több, mint remek volt, csak a víz volt néhány öbölben kissé hideg, amit remekül kompenzált a neoprén, a túra végén pedig már anélkül is kellemesnek találtam a vízhőfokot (nem úgy, mint Zsófi, de hát ízlések és pofonok, zsírok és zsírtalanságok). A kislányunknak eleinte szokatlan volt a vadkempinges éjszakázás (nem lett démoni nő éjszaka, áá nem!), de aztán rájöttünk, hogy alkalmanként hagyhatunk neki nap közben akár több pihenőt is, így már fel tudta venni a ritmust és mi is életben maradhattunk…
Jól érzitek, hogy jól éreztem magam és inkább a pihenésre fektettem nagyobb hangsúlyt, mint a fotózásra és a számunkra legfontosabb családi pillanatok nagy részét sem töltöm fel feltétlenül a blogra. Így sajnálom, de ennyi fotóval kell beérnetek, néha a fényképésznek is a jelenben kell megjelennie és nem a kamera mögött.
Ennek kapcsán ajánlom figyelmetekbe a Walter Mitty titkos élete című filmet, ami bár anyukámnak nem tetszett, számomra nagyon jó üzeneteket közvetített, spoiler nélkül csak annyi írnék le, mint konklúziót, hogy először élj, aztán fotózz. Hajrá!
