Szöulban felpattantunk a repülőgépre, átrepültünk a Csendes-óceán felett és röpke 16 óra utazást követően landoltunk Seattle-ben. AZ utazás viszonylag zökkenőmentesen telt, csak ennivalót nem tudtunk rendeset szerezni, mert az egyik reptéren nem lehetett kártyával fizetni, a másikon meg egyáltalán nem is volt étterem. Az utazást kicsit nehezítette, hogy a kínaiak elfelejtették említeni, hogy lesz egy plusz átszállás, ami csak arra volt jó, hogy leszállítottak a gépről, majd rögtön vissza, persze előtte a teljes csomagátvizsgálás, határellenőrzés procedúrán át kellett esni. Hát köszi, legalább a filmek jók voltak a gépen.
Seattle-ben már a reptéren várt minket Alex, aki segített nekünk autót venni az USA-ban. No, nem ingyen, ezzel foglalkozik, viszont a munkáját elég becsületesen végzi. Pár napot hesszeltünk a házában, nagyon finom igazi amerikai ételekkel tömött minket és segített felkészíteni az autót az utazásra. Szereztünk egy ülést bele, hogy később könnyebben el tudjuk adni, építettünk fa alapanyagokból egy egyszerű, de igen masszív ágyat, olajat cseréltünk és bepakoltunk.
Az autónk egy 2002-es 3.3 literes v6-os benzinmotorral szerelt Dodge Caravan, 120ezer mérfölddel a mérföldórájában, autómata váltóval. Igazából a legáltalánosabb családi autó Amerikában, annak minden kényelmével. Persze számunkra a lényeg, hogy tudunk benne aludni, főzni, a cuccainkat tárolni és nagy távolságokat megtenni. Amerikai viszonylatban nem is fogyaszt sokat, a szokásos átlag 80 km/h-ás tempónkat tartva, 9 liter körül eszik és a költséghatékonyságot növeli még az is, hogy az alkatrészek nagyon olcsók hozzá. Mivel igen gyakori autó, bármelyik önkiszolgáló autóbontóban találni vagy öt darabot, amiből lehet építkezni, ha úgy jön ki a lépés.
Seattle-ben meglátogattuk Alex és Kyle barátainkat is, akikkel egy fantasztikus estét töltöttünk el, ismét igazi amerikai ételek és sörök társaságában, ráadásul elvittek minket egy játéktermes kocsmába is, ahol rengeteg játékot kipróbáltunk! Elképesztő, hogy a 60-as évektől napjainking megtalálhatóak a legjobb flipperek, gépek és még játszani is lehet velük, nem egy múzeumban porosodnak. Vannak akik minden este itt verik el az aprót, amit meg is tudok érteni, nagyon hangulatos hely!
Elbúcsúztunk Alexéktől, akik még az első Couchsurfing vendégeink voltak pár éve és kénytelen-kelletlen újra nyakuknba vettük a világ egy kis részét. Első utunk Kanadába, British Columbiába vezetett. Ez a kitérő igen spontán ötlet volt, hiszen csak azért jutott eszembe, hogy mi lenne, ha Kanadába is felruccannánk, mert Áron barátom említette, hogy akkormostaztánmártényleg irigy lenne, ha arrafelé is mennénk. Bocsi, Áron!
Ugyanakkor nagyon köszönjük Áronnak, hogy miatta felautóztunk kb. ezer km-t, mivel újfent elképesztő tájakon jártunk. Kanadában sokkal nagyobb az érintetlen vadon, az út, ami keresztül vezet pedig gyönyörű. Nem kell meglepődni, ha alkalomadtán kiírják, hogy 150 km-ig ne számíts telefonos segítségre, mivel nincs térerő, és ugye megtankoltad az autódat is, mert benzinkútra se számíthatsz ezen a szakaszon… Amikor egy ilyen helyen ellenőriztem valamit az autón kívülről, rögtön megállt egy polgár a hatalmas pickupjával és megkérdezte, hogy segíthet-e, mert van műholdas telefonja. Ilyenek a kanadaiak…
Nincs panasz az amerikaiakra sem egyébként, nagyon kedvesek és itt aztán tényleg könnyű vadkempingezni, még könnyebb is, mint Skandináviában. Mindenki az óriási 7.5 literes pickupjával húzza a még óriásibb lakókocsiját, egész lakószörnyetegek gurulnak itt konvojban! Nagyon nagy kultúrája van itt az utazásnak és van is hova, persze a legtöbben fizetnek egy helyért a lakókocsiparkban. Mi inkább a természetet kedveljük, a vadonban érezzük magunkat a legjobban, ingyen van és gyönyörű!
A nemzeti parkokban egyébként sajnos tilos aludni, így mindig ki-be furikáztunk. Kanadában a napijegy drága, a Banff National Parkban így csak két napot, két igen sűrű napot töltöttünk el. Az utolsó nap hajnalban keltünk, másfél órát utaztunk, hogy láthassuk a Moraine-tavat napfelkeltében, de még így is lekéstük, mert mire megérkeztünk betelt a parkoló és már nem engedtek fel senkit. Cserébe megnéztük a Louise-tavat és túráztunk egy jót, délután próbálkoztunk újra. A rövid túrából visszatérve konstatáltam, hogy a bal első kerék defektes lett, gyors csere, sajnos csak mankókerék volt a kocsi alatt… Nagy küzdelem árán, bunkó tolakodókkal versenyezve, kipörgő mankókerékkel sikerült feljutnunk a gyönyörű Moraine-tóhoz és ott is kirándultunk egyet!
Mivel már lassan ősz közepe van és amúgy is sok látnivalót terveztünk megnézni délebbre, nekünk a kanadai kiruccanás ennyi volt, visszaindultunk dél fele. Két perc alatt átjutottunk a határon és már Montanaban vadásszuk a használt gumikat, mivel sajnos az eredeti gumi a kukába került! Persze közben haladunk is, első állomás: White Fish és a Glacier National Park, Montana állam északi részén!
A túrával kapcsolatos írásaim, fényképeim, videóim megjelennek az Utazóbázis Európán túli Facebook csoportjában is. Utazással kapcsolatos érdekességekért, infókért, tájékozódás céljából ne habozzatok belépni!