Chiaturában aludtunk, másnap futottunk egy kört az autószervizekkel, sehol sem tudtak érdemben segíteni. Körbekérdeztünk, hátha fel tudunk szállni valamelyik liftre (volt amelyiket épp szerelték, de nem engedték meg a munkások), de sajnos nem jártunk sikerrel. Így hát továbbálltunk Tbiliszi felé, ahol a városba bevezető úton találtunk egy Mitsubishi szervizt, ahol állítottak a féltengelyen. Ez nem oldotta meg a problémát, így másnap, a városnézés után újra visszatértünk, ezúttal alaposabb kivizsgálásra. Egy-két ponton megolajozták és megszűnt a kopogó/nyikorgó hang, de a biztonság kedvéért elraktunk pótalkatrészt.
Mostanára kiderült, hogyha éjjel nagy zuhé van akkor az autó szellőzése nem megoldott, így vettünk az ajtókra napellenzőt, ami azt is lehetővé teszi, hogy esőben is leereszthessük az ablakokat. Nem ázik be, nem látszik, hogy le van engedve az ablak mégis van szellőzés, kevésbé melegszik az autó, cserébe elég ronda. Hát ez van, a szükség nagy úr!
A napellenzőt egyébkén az Eliava piacon szereztük be, itt mindent megkapsz ami az autódhoz kell, sőt még azt is, ami baromira nem. Óriási a piac és hatalmas a nyüzsi, megállni nem lehet, fotózni nem mertünk, így is rengeteg mindenre kellett figyelni. Aki szereti az ilyesmit, mindeképpen látogasson el, persze vannak más piacok is, azok is hasonlóak csak más a felhozatal. Vettünk még egy tűzoltó palackot, mert a város felé tartva eloltottam egy füstölő és enyhén lángoló autót. Az autónkban három palack is van, nem véletlenül.
Felfedeztük a fővárost, elég szedett-vedett az építészete és már nem is olyan olcsó, mint ahogy mondták. 2016 óta nagyjából a háromszorosára növekedtek az árak (ezt az útikönyvből tudjuk), viszont a szolgáltatások minősége nem mindenhol követte ezt az áremelkedést. Ahogy az infrastruktúra sem: olyan utak vannak, hogy a grúzok nagy része terepjáróval jár. Egyszóval nem vennék innen autót, pedig állítólag egyszerű és olcsó. Ráaadásul a járműpark az én ízlésemhez nagyon közel áll, rengeteg japán autó, főleg összkerekesek. Egy álom lenne, ha nem lenne széttörve, leírva az összes.
Tbliszi után megnéztük Sztálin szülővárosát és Mtskheta városát (egyik sem dobogtatta meg a szívünket…),majd a Kaukázus felé indultunk. Első állomás Juta volt, ahol a hegy lábához vezető völgytúrát terveztünk. Közel van már az orosz határ, a hegyekben katonák állomásoznak és csak útlevél ellenőrzés után engednek tovább. Azt is felírták, hány órát szándékozunk fent kirándulni, sőt valószínűleg követtek is minket, hiszen visszafelé találkoztunk velük a völgyben. Itt is megáradt a folyó, csak egy természetes hóhídon tudtunk átkelni, egy kisebb mászás után. Visszafelé láttuk, hogy a valószínűleg a hóhídról megcsúszva egy ló belefulladt a folyóba. Ez a látvány is megerősítette bennünk azt a szabályt, hogy a természetes vizeket mindig szűrjük!
Juta után felkocsiztunk a Gergeti kolostorhoz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Szégyenlős Menyasszony hegycsúcsra, vagyis a Kazbek csúcsára. Márha éppen nem takarja felhő (innen a szégyenlős elnevezés). Amikor este álomra hajtottuk a fejünket nem látszott belőle semmi, de hajnalra kitisztult az ég és teljes egészében ott pompázott a kocsi ablakában a hajnali napfényben. Véletlenül ébredtünk fel egyébként: Zsófi eltakarta a gázriasztó érzékelőjét, ami ilyen esetben pár másodperc alatt bekapcsol és hangos riasztással jelzi, hogy elfogyott a levegő. Hamar visszaaludtunk, sajnos mire felébredtünk újra felhő takarta a csúcsot, sőt az egész völgyben rossz idő kerekedett. Emiatt nem is teketóriázunk tovább, irány Oroszország!
