Már nagyjából millió embertől hallottam, hogy mennyire jók a raftingos túrák, amiket magyarok szerveznek Szlovéniában. Több ismerős is akadt, aki ezzel foglalkozott, de valahogy sose jutottam el odáig, hogy na most akkor aztán, de komolyan tényleg. Többször is jártam már Szlovéniában, sajnos amikor esélyem lett volna raftingolni épp össze volt varrva a térdem. Így jár aki a túrát megelőző napon jobbról előz bringával bringást (jó mondjuk középen szlalomozott) és fennakad a rakpart vaskorlátján, amit pár méteres szaltós esés követ egyenesen egy sörösüveg összetört szilánkjába. Olcsón megúsztam, mert ha pár méterrel előrébb esek, a betonkorláton is áteshettem volna és akkor irány az alsó rakpart! Na, mindegy a lényeg az, hogy akkor nem bírtam felemelni a karom, a lábam és a tetanusztól a derekam se működött rendesen – mondanom se kell, élmény volt 600+ km-t autókázni így. Idén nem törtem össze magam a túra előtt, szóval padlógázzal irány Szlovénia.
Zsófi a bledi várt is meghódította!
A raftingot és a kanyoninget (meg zippline is tervben volt, de erről majd később) Zsófi nővére és kis családja (Hugi és a három gyerek) szervezte, én meg a többi látnivalót javasoltam, hisz már említettem többször jártam az országban, így ismeretes volt számomra, hogy mi merre és legfőképp hány méter. Hamar leszaladt a 600-700 km Bledig, mivel korábban érkeztünk meg a vártnál úgy döntöttünk megnézzünk egy gyönyörű szorost.
A szuper szoros Vintgar-ban
Csakhogy nem ismertük pontosan a hely nevét, így nagyjából másfél óra kalandos autózás után magyar turisták irányítottak el Vintgarba.
A Vintgar szoros végén ilyen vízesés fogadja a túrázókat.
Az eltévedés közben természetesen nagyon szép helyeken jártunk: óriási hegyek között, poros utakon, meredek emelkedőkön. Edzésképpen végigfutottuk a szorost (muszáj volt szaladni egy picit, mert a túra után közvetlenül részt vettünk az 5i50 olimpiai távú triatlon versenyen), majd irány Bled. Bled fantasztikus hely, főleg azért, mert egy nagyon tiszta vizű tó mellett van.
Felmentünk a várba, megcsodáltuk a tájat, majd csatlakoztunk a többiekhez és elindultunk Bovec felé. Mivel a traffickal voltunk, eléggé oda kellett figyelni a szembejövőkre, a szűk utakon nagyon kell tudni, hogy hol fér el az autó és hol nem. Egyszer sikerült is becsukni a visszapillantót egy sövényen, mert a szembejövő (bár volt helye) nem akart arrébb menni. Más incidens szerencsére nem volt, de nagyon észnél kell lenni az ilyen szűk utakon (főleg széles autóval)!
Patthelyzet. Mondjuk ő tolatott vissza végül, annak ellenére, hogy nem mi voltunk a szélesebbek…
Bovec felé egy hatalmas hágón keresztül vezetett az utunk, a hegy lábánál felvettünk egy stoppost és felvittük a csúcsra. Német hegymászó volt, menet közben mutatta, hogy merre másztak. Láttunk egy olyan sziklát is, aminek egy lyuk volt a közepén, természetesen stopposunk arra is járt. Kidobtuk az autójánál, legurultunk a hegyről és megérkeztünk Bovecbe.
Út Bovecba: hát igen, ez Szlovénia!
Bovec egy kisebb település, azért jelentős, mert ez a raftingosok központja, ebben a völgyben folyik a Soca és nem messze lehet kanyoningozni, és zippline-ozni is. A völgyben van repülőtér is, úgyhogy aki gondolja akár egy óra alatt is ideérhet Budapestről (mondjuk egy gondolatnál egy kicsit több is kell, leginkább pénz…). Elfoglaltuk a szállást, bedinnyéztünk és nyugovóra tértünk. Másnap egy ütős kanyoninggal kezdtünk.
Kanyoning közben
Neoprén fel, tényleg nem fázik benne az ember (én fázós vagyok, de teljesen jól elvoltam a jéghideg vízben), főleg, ha mozog. A kanyoningot leírni nagyon nem lehet, nézzétek meg a videót, szerintem zseniális kis vízeséseken csúszkálni és ugrálni, de persze kinek a pap, kinek a papné. Megjegyezném azonban, hogy tényleg csak olyan menjen, aki nem fél magasról vízbe ugrani, meg olyan helyeken lecsúszni, aminek nem látszik az alja (jó félni lehet, de ha már befizeti az ember élvezze is), mert nincs nagyon más út lefele, ha elindult a csapat. Délután raftingoltunk, ami már egy sokkal puhány-barátabb szórakozás, főleg ha nagy raftot igényelünk.
Kis raft, nagy szikla
Mi hármas kenuval mentünk, nagyon izgalmas volt, de talán ezt is jobban átadja a videó. Nagy borulások, ugrálások, tényleg érdemes befizetni.
A túravezetők azon felül, hogy jófejek mindent megtesznek azért, hogy élvezd azt, amiért kifizettél egy csomó pénzt (nem reklám, de mi a fröccs-nél voltunk, szóval róluk tudok nyilatkozni).
A raftingon ilyen helyekről is lehetett ugrálni
Ugyanez kívülről, élőben sokkal magasabbnak tűnik…
Este egy kis séta, vacsi majd lefekvés. Másnap délelőtt nem volt szervezett programunk, ezért megnéztünk egy helyi vízesést, ahol azt hittem, hogy meghúzták az autót, de kiderült hogy nem. Hagytunk egy telefonszámot a gyanúsítottnál, aki felhívott és közölte, hogy ő márpedig nem húzta meg az autót és pláne nem fizet. Mivel nem voltam biztos benne, hogy akkor keletkezett a karcolás (bár minden jel arra utalt) inkább békén hagytuk.
Úgy tűnik borulás lesz…
Délután újabb rafting, persze ezen is borultunk, főleg, hogy ezúttal kettes kenuval mentünk. Többször előfordult raftingozás közben, hogy fennakadtunk egy sziklán és megtelt a kenu vízzel, de teljesen (más esetekben meg borulás lett a vége). Nem olyan vészes a helyzet ilyenkor sem, csak valahogy el kell vele indulni és a kenu alján-hátulján lévő lyukon kifolyik a víz.
Sikerült!
Egyszer pedig egy zúgó közepén sikerült annyira fennakadni, hogy a továbbjutáshoz ki kellett szállnom megindítani a járművet. Visszaszállni persze már nem tudtam… Lezubogtam a sziklák között és kievickéltem egy sziklára. Sajnos a többiek a folyó túloldalán készültek kimentésemre. A túravezető mondta, hogy ugorjak a vízesés közepébe, az oldalamra érkezzek és ha sikerült a felszínre érkeznem (mellény felvisz a felszínre) kapjam el a kötelet.
De már dobják is a kötelet, minden rendben!
Hát ugrottam…Eddigi életem egyik legizgalmasabb élménye volt. Nem éppen úgy sikerült, ahogy mondta, de nem lett belőle baj. Beérkeztem a vízbe és a meder aljáig süllyedtem, ahol a sziklák fogadtak. Kicsit be is ütöttem magam, de nem fájt (a sisak természetesen emiatt is kötelező mindenki számára), mire a felszínre értem kb. 10 métert sodródtam lefelé, éppen el tudtam kapni a kötelet. Ez a kis akció egyébként benne van a videóban (4 perc 06 mp), kár hogy kívülről nem tudtuk megörökíteni… A túra végéhez közeledve még egyszer felszorultunk egy nagy sziklára és a kenu megtelt vízzel, ezután felcipeltük a raftokat a szállítójárművekhez.
Jobban belegondolva, ez azért elég veszélyes…
Természetesen a lányok addig ügyeskedtek, míg egyedül kellett megtartanom az egészet, aminek eredményeképpen szépen hátraestem. Visszabumliztunk a szállásra, délután sétálgattunk a városban. Estére a túraszervezők kis bulikát szerveztek, volt kaja-pia minden és a rafting közben készült képeket is megmutatták (amiket jó pénzért meg lehetett vásárolni). Tervben volt másnapra még egy kis zipp-line, sajnos ezt az időjárás meghiúsította: ködös, esős idő járta a hegyeket. A zipp-line egyébként hosszú kötélpályán csúszást jelent, izgalmas dolog, persze csak jó időben igazán élvezhető. Szóval reggel zipp-line helyett elindultunk a tengerpartra, jó idő után loholva.
Sajnos végigkísért bennünket a rossz idő, Piran tengerparti városkájába megérkezve felfedeztük magunknak a szállást, ami elég érdekes volt. Egy épülőfélben lévő házba érkeztünk, ami egy meredek domboldal aljába épült. A tulaj teraszosan beépítette az egészet, érdekes volt, de sok értelmét nem láttam, mivel túl meredek volt… Megnéztük Piran városát, fürcsiztünk egyet a város strandján. Fura módon az összes zuhany használhatatlan volt, így a sós víz után nem lehetett lezuhanyozni. Este kocogtunk egyet a naplementében Zsófival, nagyon rám fért az 5i50 miatt…
A rettegett határ!
Másnap egy kis strandolást követően estére átugrottunk Horvátországba vacsorázni, várost nézni. Szlovénia és Horvátország között határellenőrzés volt, sajnos ezen a környékén az összes határ dugóveszélyes, mindig óriási a sor. Ráadásul a szlovén határőrnek (kifelé!) eszébe jutott kicsit körbenézni (gondolom a nagy furgon miatt). Kinyitotta Zsófi ajtaját, de be se nézett rendesen, viszont HOPPÁ ez meg micsoda? Kivette az ajtóból az Európa túrára beszerzett Gerber tőrt és alaposan szemügyre vette. Zseniális, gondoltam mindjárt elkobozza, vagy visszafordít úgy nézegette.
Egy gyönyörű lagúna Rovinj felé
Aztán simán visszatette a tokjába, majd az ajtózsebbe és viszlát. Ezután határoknál nem tartottuk elől Grillezett Medve hatalmas szerszámát.
Rovinj kikötője…
…a legjobb hely sünházat halászni a gyerekeknek.
Mondom!
Egy másik módszer, talán kevésbé undi…
Bejártuk Rovinjt, vacsiztunk egy nagyon jót, végigcaplattuk a várost, majd irány vissza alukálni.
Vigyázzunk a legégéssel,
mert így fogunk kinézni!
Kilátás Rovinjból
Kicsit olaszos…
De azért kellőképpen horvát.
Másnap Hugiék hazafelé vették az irányt, mi még maradni terveztünk egy éjszakát, szóval fájdalmas búcsút vettünk egymástól.
Nem fájt neki!
Ketten Zsófival újra átmentünk Horvátországba, belógtunk az umagi kempingbe egy kis csobbanásra, megmutattam Zsófinak, hogy mekkora is lehet egy kemping.
Hát igen…
Hát akkora, hogy körbefutni alig lehet és két közért is van benne,a szórakoztató komplexumról nem beszélve. Igazából ez már nem is kemping annak eredeti értelmében, inkább egy hotel lakókocsiknak és lakóautóknak.
Azért én szebb vagyok!
Umag után visszakocsiztunk Szlovéniába, Postojna barlangja felé. Útközben persze elég nagy vihar kerekedett, többször wakeboardoztunk a kéttonnás járgánnyal a sztrádán.
Cudar egy idő volt!
Biztonságban megérkeztünk a barlanghoz, megvettük a jegyeket, aztán nyomás! Én harmadjára voltam a barlangban, így tudtam, jól fel kell öltözni, mert lent elég hideg van.
A barlang belsejébe kisvasút visz, ami nem lassú, igazán izgalmas élmény.
Háromnegyed órás idegesvezetés után (magyar sajnos nincs, úgyhogy tanuljatok gyerekek!) megtekinthettük az emberhalat, magyarul a Barlangi vakgőtét, ami nagyon érdekes állat.
Az embör(ök)
Nagyon sokáig él, vak, bírja a jéghideg barlangi vizet, több évig elvan ennivaló nélkül és nagyon cuki. Ja, és Európának csak ezen részén lehet vele találkozni, gyakorlatilag csak Postojnában.
Postojna barlangjából kivonatozva megnéztük a Predama várat, ami egy sziklafalba van beleépítve, érdemes megnézni. Akartunk még egy éjszakát maradni, mivel másnapra még beterveztünk egy Bled-től nem messze található vízesést.
A kocsiban terveztünk aludni, azonban mégis hazafelé vettük az irányt, mert annyira szakadt az eső, hogy értelmetlennek láttuk a további maradást. Így este hét óra körül zuhogó esőben nekiláttam hazavezetni 700 km-t, helyenként 80-al haladva az autópályán. Hamar hazaértünk, végül nem bántuk meg, mert így több időnk marad felkészülni a szezon utolsó nagy versenyére.
Itt éppen jobbat megyek, mint Zsófi!
Szerencsére a kevéske felkészülés ellenére mindenkinek elég jól sikerült a verseny, Zsófi például nemcsak a nemzetközi versenyen lett helyezett, de az olimpiai távú Országos Bajnokságot is megnyerte! Nekem elég volt annyi, hogy időben jobbat mentem nála!
