A nápolyi hostel biztonságos szobájában jól kialudtuk magunkat, hogy aztán relatíve későn elinduljunk Pompeii felé. Az előző részben leírt tapasztalatok miatt Nápoly belvárosát kihagytuk, de így is fél órába telt, mire megtudtuk, hogy hogyan lehet eljutni Pompeiiba. Ugyanis a pályaudvarról csak magáncég által működtetett vasút indult, amiért mi nem szerettünk volna fizetni, hiszen az interjegy akkor mire lenne? Kiderült, hogy van busz, de majdnem lekéstük, mert komolyan mondom, az olaszoknál szétszórtabb banda nincs. Össze-vissza beszéltek, senki sem tudta, hogy honnan indul, persze azt tudták, hogy van. Mindenesetre megtaláltuk a pályaudvar mellett árválkodó picinyke buszunkat, és felpattantunk.
Na, mármost nem úgy van, hogy az egy órás buszutat Nápolyba átszállás nélkül meg lehet tenni. De nem ám! Fél óra zötykölődés, aztán lehet megint keresni a következő buszt. Szerencsére az első egy taxiállomás előtt tett le, ahol már sündörögtek a taxishiénák. Odasomfordál az egyik, marokkóból szökött pénzhajhász és mondja: “No bus, no bus, take my taxi!”. Hiába bizonygattam: “de hát itt kéne lennie!”, a taxisok szerint nem volt busz. Aztán, hopp! Beállt mellénk, pedig mi már majdnem beültünk a taxiba (annak ellenére, hogy az összes taxist natural born enemy-nek tekintem). Szóval megúsztuk a taxismaffiát és elrobogtunk a majd’ kétezer éves holokauszthoz. Találtunk egy nagyobb közértet, Zsófi beszaladt ebédért, addig a parkolóban csücsülve megvarrtam az Édesanyám által készített titkos övtasit. Igen, a túra során többször dagadtnak tűnök, jelezném, hogy nem vagyok (inkább már csak voltam…) az! Felapplikáltam az életbe visszalehelt táskát, aztán jól bedinnyéztünk Zsófival.
Enyhe, ok nélküli rosszullétet követően felcaplattunk az ókori város bejáratához, ahol ledobtuk a hátizsákokat. Végignéztük a hely 70%-át, köztük a holttesteket is, nagyon érdekes élmény volt, érdemes ellátogatni és körbenézni.
Pompe – i
Pompe – ii
Sajnos nem tudtuk végignézni a teljes várost, mert sietnünk kellett, hogy elérjük a kiszemelt vonatot. Így jár, aki lustálkodik és nem kel fel időben… Tehát megint egy jó hosszú vonatút várt bennünket Bari felé.
Természetesen újfent törölték egy szerelvényünket, csak úgy! Volt egy szép veszekedésem a pályaudvaron, még azt is bejátszottam, hogy az esti kompra volt kabinunk éjszakára Korfuba, lekéstük, adjanak szállást! Hamar kiderült, hogy Olaszország nem Franciaország, így nem kaptunk ingyen szobát. Forduljanak fel! Azért felzabáltam az összes cukorkát, meg olaszosan kiabáltam is velük. Kifelé menet a parkolóban egy muki megpróbált rám sózni pár zoknit, erre én rámutattam a táskámon száradó kilógatott alsóneműkre, hogy van nekem elég. Tehát Taranto városában ragadtunk este tízkor, jó szokás szerint. Hurrá! Nekiláttunk szállást keresni, már nem is próbálkoztunk vadkempingezéssel… Átsétáltunk a pályaudvarról az óvárosba, ami egyébként nagyon szép, és egy eldugott kis utcácskában találtunk egy olcsóbb hostelt, ahol megszálltunk. Másnap elhagytuk a várost és megérkeztünk Bariba.
Bari szép hely, mások elnyaralgatnának egy hetet. Persze én is ellennék, de a világ sokkal nagyobb annál, hogy utazásaim során városokra pazaroljak heteket. Szóval keresztülsétáltunk a városon, felkutattuk a kikötőt. Mókás volt, mert a több kilométeren húzódó kikötőben nem találtuk a bejáratot a polgári hajózáshoz. Keresés közben egy hölgy nem tudott beparkolni, de egy kis verbális segítséggel (mármint, hogy merre tekerje a kormányt) sikerült végül. Megtaláltuk a terminált, megvettük a jegyet Korfu szigetére!
Megvan a jegyünk!
Este nyolckor indult a ladik, és másnap hatkor futott be Korfura. A hajó jobb oldalán parkíroztunk le, mert a belseje zsúfolásig megtelt, és nem szeretek idegenek nyomasztó tömegében aludni.
Megy le a Nap az Adrián.
Jó reggelt! (nem volt az)
Nem jártunk sokkal jobban, mert a székekkel elkerített kis polifoamos kuckónk elé egy csapat olasz fiatal telepedett. Egész éjjel cigiztek, kiabáltak stb. Éjjel három fele már nem bírtam tovább: elkiabáltam magam és heves gesztikulációval sikerült elérnem, hogy csendben legyenek. Öt percre…
Ezen az útvonalon menekültünk el Olaszországból…
Így reggel hatkor igen nyomottan sikerült betennünk a lábunkat a szigetre. Az óvárost megtalálva elszunnyadtam egy padon, mint egy csöves. Zsófi valamivel szofisztikáltabb módon foglalta el magát: ellopott egy kis kártyapaklit. Ezúton is gratulálok az újabb bűntényhez, Drágám! Kilenc fele elkezdett mozogni a város, sikerült felkászálódnom a padról, és nekiindultunk robogót szerezni, hogy felfedezzük a szigetet!