Algeciras kikötővárosát korán magunk mögött hagytuk, Barcelonában átszálltunk és Portbou spanyol városkáján keresztül vonatoztunk (vissza) Franciaországba. Ezúttal nem nézelődtünk a határvárosban, egyből suhantunk tovább a francia partok felé. Az egész napot utazással töltöttük: beesteledett mire átértünk Franciaországba.
Frontignan városában találtunk éjjeli menedéket: a vonat ablakából folyamatosan figyeltük a tájat, a vonat sokszor elhaladt az út szélén állomásozó lakóautók hosszú sora mellett. Sikerült leszállni egy olyan helyen, ahol ezek a parkoló lakóautók nem hosszú kilométerekre voltak, hanem csak 2-3 km-nyi távolságra. Úgy gondoltuk, alkalmasabb lesz olyan helyen vadkempingezni, ahol mások is ezt csinálják. Csak mondjuk ők nem sátorral voltak… Megkérdeztük egy lakóautós pártól (akik teával is megkínáltak bennünket reggel), hogy aludhatunk-e mellettük. Természetesen megengedték, nyugodtan telt az éjszaka.
Itt aludtunk, három út kereszteződésében…
Reggel korán indultunk következő úticélunkhoz, Montpellier-n keresztül Arles-ba. Sétáltunk egy kellemeset a városban, majd stoppal a Camargue nemzeti parkba autóztunk. Ezen a helyen szép madarakat akartunk megnézni, de túl drága volt, ezért inkább sétáltunk egy nagyot, ott, ahol elvileg lovagló túrákat szerveznek.
Ez volt a túra legkevésbé tartalmas napja, még azzal együtt is, hogy lementünk a tengerhez. A parton elég nagy szél fogadott bennünket, nem volt túl jó idő, hideg volt a víz – persze azért fürödtünk egyet! Visszastoppoltunk Arles-ba, felszálltunk egy vonatra és újfent nekiálltunk szálláshelyet keresni. Marseille előtt található kis helynek tűnő településeket kerestünk, a nagyvároshoz közeledve egyre kevesebb eséllyel.
Már majdnem Marseille-ben voltunk mire úgy döntöttünk: visszamegyünk pár falunyit, mert ott volt egy alkalmasnak tűnő hely. Leszálltunk és pár órás huza-vona következett: nem mentünk be aludni a mezők szélére, mert az magánterület volt, egy tanyán próbáltunk bekéredzkedni, természetesen zárva volt. Kemping a tábla szerint további 5 km-re található. Sztornó. Vissza az állomás felé, próbáljuk meg a túloldalt. Csalinkáztunk egy erdős rész felé: építkezés. Közben jócskán beesteledett, sietni kellett… Végül jött a megváltás: lakókocsitábor egy felhajtó kanyarjában! Bekéredzkedtünk, feldobtuk a sátrat a töltés tövébe ahol nem volt vészes csatornaszag (túloldalt leledzett egy elég büdös csatorna, nem messze tőlünk). Kiszedtük a köveket magunk alól és álomra hajtottuk a fejünket.
Jobb oldalt, a murvás placc tökéletes sátorhely!
Újabb koránkelés: irány Marseille! Végigjártuk a város nevezetességeit, a videóban minden benne van, amit érdemes meglátogatni. A pályaudvar mellett található mekiben wifiztünk, wc-ztünk és ki tudja mióta először: asztalnál ebédeltünk! Persze el akartak küldeni minket, mutattam a poharamat, jelezvén mi éppen fantázunk! A pohár persze már ott volt, mikor mi leültünk… Ezután békén hagytak minket szerencsére. Marseille-ből tovább vonatozva beesteledett, szálláshely keresés vette kezdetét. Cannes-ban átszálltunk (Nizza városa előtt) és északnak vettük az irányt, Grasse-ba.
Szimpatikus kis pöttynek tűnt (mindig kis városokat, falvakat néztünk), végül Grasse előtt szálltunk le, egy még kisebb helyen. Szóval este tíz után érkeztünk meg Mouans-Sartouxba, a városban valahol egy nagy buli volt, mi ezzel ellentétes irányban indultunk a város fölé magasodó domboldalnak. Egy gazdagabb vidéken caplattunk felfelé, végül egy zsákutcában, egy villa előtti murvás parkoló/megfordulóban leltünk sátorhelyre. Felvertük a sátrat, mögöttünk egy lószállító utánfutó árválkodott, nyilván a közeli lovardához tartozott.
Google utcaképen még a lószálíltó is ott van! Na, amellett szunyókáltunk…
Másnap hajnalban arra keltünk, hogy a lovakat pakolják fel a szállítóra. Volt nagy ijedtség, de inkább a sátorban maradtunk, tettetve, hogy még alszunk. Nem háborgattak bennünket, sőt direkt halkan pakoltak, nehogy zavarjanak. Pedig azt hinné az ember, hogy ilyen gazdag környéken háklisak az emberek a vadkempingezőkre. Miután elmentek mi is szedelődzködtünk, nem éltünk vissza a jószerencsével.
Irány Nizza! Egy délelőttöt szántunk a városra, mert még Monte Carlo-t is meg akartuk nézni aznap. Nizza volt számunkra a szerelem! A város és az azúrkék tenger teljesen elvarázsolt bennünket. Nem túlzok, a legszebb, legjobb város ahol valaha jártam (Budapest lecsúszott a második helyre, a harmadik talán Párizs). Megszületett az elhatározás, ide még visszatérünk!
Sajnos hajtott a tatár, átruccantunk Monacoba, Monte Carlo városába. Megnéztük a kaszinót, a hoteleket, a kikötőt, az öblöket, találkoztunk megannyi sportautóval, szóval minden megvolt, amit Monte Carlo-tól az ember elvárhat. Mindkét város nevezetességei fellelhetőek a videóban!
Caplatunk fel a helyre, ami több km-re volt az állomástól. Útközben elég komoly vihar kerekedett, legalább a kilátás pompás volt. Megérkeztünk a kecóhoz: sehol senki. Nem baj, felhívjuk, mert még dolgozik a srác (a családjának étterme van a kisvárosban). Nem veszi fel… Elbeszélgettünk két órát, gekkókat videóztam és reméltem, hogy maradhatunk éjszakára. Közben átjött a tulaj füves haverja focit nézni az óriási tévén. Véleménye szerint necces, hogy ott alhatunk, a haverja nem szereti a külföldieket. Zseniális!!!
Közben kiderült, hogy fél éve ismerik egymást, de a lány csak nyár eleje óta, tehát egy hónapja lakik vele, mert eddig távkapcsolatban éltek, mivel a lány mexikóban volt. Ekkora már eléggé nyomatékosan megkértem, hogy hívja fel, mivel elég nagy vihar tombolt odakint és elmúlt tizenegy óra. Hosszas telefonálás, a füves havert is kikérdezi, végül a csaj közli, hogy távozzunk, mert a srác nem akar minket itt látni, mire hazaér. És én még őt nyugtatgattam, hogy nem gáz. Hát most leírom: vérgáz volt.
Szuper, vártunk a nyanyusra éjjel egyig, tejesen korrektül elfuvaroztak minket a nagy táskákkal egy Peugeot 1007-el. Megköszöntük, indultunk a kemping felé. Zárva, ki gondolta volna, éjjel egykor… Kártyás rendszer, óriási kapu, még gyalog se lehetett bejutni, de mindegy is volt, mert nagyon drágának tűnt. Megvártuk míg elmegy a házaspár és egy parkolóban felvertük a sátrat.
Az ominózus parkoló, Ventimiglia
Éjjel még egy részeg összetörte a kocsiját a parkoló szalagkorlátján, majd távozott. Egyébként eseménytelenül telt az éjjel, másnap a sátor konkrétan szaunaként olvadt a betonon. A kalandosra sikeredett éjszaka csak az olaszos káosz kezdetét jelentette, de mi ezt még nem tudhattuk akkor…