Egy hosszú utazás előtt mindig felmerül az égető kérdés: mit vigyek magammal?
Elnézést, hogy a képet egy krumplival készítettem, a Defy minőség nem GoPro minőség…
Ezen a kérdésen persze nem kell sokat gondolkodni, ha autóval indulunk útnak, gyakorlatilag minden befér, semmit sem kell nélkülöznünk. Problémásabb a helyzet, ha egy nyomon haladó járművet választunk (motor, kerékpár, roller) vagy ne adj’ isten két lábon tervezünk A-ból B-be jutni. A tervezés legelső fázisa tehát az, hogy eldöntjük, hova és mivel szeretnénk eljutni, hiszen ezek a pontok határozzák meg, hogy mire lesz szükségünk. Számomra mindig az volt a legfontosabb, hogy egységnyi idő alatt mindig a lehető legtöbb helyet járjam be, minél többet utazok, annál jobb. Valaki inkább pihenni szeret a parton két hétig, az is teljesen jó, de arra nekem a Balaton is tökéletesen megfelel. Tehát aki nem a “napon sülős” típus és inkább felfedezni szeret, például családi nyaralásokon kilométereket ugrál a tengerparti sziklákon, mert érdekli, mi lehet arrafelé, na, annak lehet hasznos ez a cikk.
Zsófi ugrik magasból Corfun
Európán belül leginkább kis országunktól nyugatra, ezen belül azokba az országokba terveztem utazni, ahol még nem jártam. Így kiesett a tervezésből Anglia, a német ajkú triász, a Benelux államok. Olaszországban már voltam előzőleg, de csak Velencét meg a tengert láttam belőle. Maradt nagyjából Skandinávia, Franciaország és a délebbi fekvésű államok. Norvégiában nagyon szerettem volna elmenni Preikestolenbe, a Kjeragbolten sziklához, ami 600 méter magasan elég szorult helyzetben van két sziklafal között, gyönyörű és izgalmas kilátást nyújtva.
A Függő-szikla Norvégiában
Svédországban egy második világháborúból hátrahagyott autótemetőt szerettem volna megnézni. Sajnos a túra Skandináv részét hamar ejtenünk kellett, mivel így is óriási távolságokat kellett megtennünk, ez már nem fért volna bele (persze továbbra is tervben van). Adott volt, hogy maximum egy hónapunk van utazni, az indulás előtt le kellett vizsgázni az egyetemen, az érkezést pedig a családi nyaraláshoz igazítottuk. Tehát kialakult, hogy Franciaország, Spanyolország, Portugália, Olaszország, Görögország lesz a túránk célkeresztjében, onnan pedig már családosan irány Törökország autóval.
Autótemető Svédországban
Minden vágyam volt látni a sarki fényt, de sajnos ki kellett hagynunk…
Nekem nem volt kérdés, hogy interjegyet veszünk, eleve vonattal terveztem végigcsinálni, már az ilyen túrák hangulata miatt is: fiatalok, gimi után hátizsákkal, vonattal Európában. Utólag kiszámolva lehetetlen lett volna kocsival teljesíteni, mivel a vonaton tudsz pihenni, vezetés közben nem. Az autózás sok idő- és pénzveszteséget jelent, ezért hamar kiesett a lehetséges járművek közül. Persze az autó sokkal kényelmesebb utazási forma, ott tesz le, ahol te akarod és még aludni is lehet benne. Azonban ekkora távolságok megtételéhez sokkal több pihenésre lett volna szükség, nem beszélve arról, hogy 24 éves kor alatt nagyon megéri interjegyet venni. Mi global pass jegyet választottunk, egy hónaposat. Ez a fajta jegy az összes állami vonatra érvényes egy hónapig és sok kedvezményt tartalmaz magánvasutakra és kompokra is.
Kihasználtuk a kedvezményt, átkompoltunk Afrikába!
Azt gondoltam, hogy ezzel a jeggyel akkor minden ki van fizetve előre: az utazás és a szállás is, már csak az ennivaló és a helyi nevezetességek költségei adódhatnak. Hát nagyon nem. Lehet, hogy tíz évvel ezelőtt ez így működött, de mostanra már divatba jött az a módi (ami itthon is nagy botrányt kavart és szerintem a vonatozás szabadságérzetét erősen lecsökkenti), hogy a legtöbb vonatra foglalást kell fizetni. Ez jelentősen megdobta a költségeket. A másik naiv elképzelés pedig az volt, hogy majd a városok között közlekedő éjszakai vonaton alszunk, a maximum 3 eurós ülőhelyen. Nos, ez sem így van, éjszakai vonat csak a nagyvárosok között (és ott sem minden nap) közlekedik, az ülőhely 10 euró fölött van, kabin meg -amiben feküdni lehet- csak csillagászati árakon érhető el. A túra során egyszer sikerült éjszakain aludni, de az sem volt alvásnak nevezhető, de erről majd később. Szóval nem volt annyira olcsó és kényelmes, mint elképzeltem, de még mindig sokkal kevesebbe került, mintha kocsival mentünk volna.
Öt órás várakozás egy spanyol állomáson, Bobadillában
A vonaton alváson kívül szálláslehetőségként a vadkemping merült még fel, emiatt sátrat mindenképpen vinni kellett. Ezek a tények erősen leszűkítették a pakolási lehetőségeket, autóra leginkább csak stoppoláskor számíthattunk, minden cuccot, amit magunkkal vittünk el kellett bírnunk a vállunkon, egész nap.
Az egyik legkedvesebb sofőrünk, a franciáknál megéri stoppolni!
Sok súlyt nem vihettünk magunkkal, mert akkor nem bírtuk volna az egész napos caplatást, kényelmesnek és nem túl nagyméretűnek kellett lennie a csomagnak. Nagyon fontos, hogy jó táskát vigyünk magunkkal, ha kiszakad vagy kényelmetlen, akkor kellemetlen táska után keresgélni, meg persze jó drágák is nyugaton. Én a már több mint tíz éves finn gyártmányú, ütött-kopott Halti Aztek 55 green túratáskámat vittem, már nem éppen vízálló és pár helyen szakadt is, de biztos voltam benne, hogy kitart majd (ugyanolyan állapotban hoztam haza, amilyenben elvittem)… Egy tescos hátizsákban nem lettem volna ilyen biztos, de vannak kivételek. A Halti termékek egyébként nagyon jó minőségűek, ezt az áruk is tükrözi, ma már nem nagyon forgalmazzák itthon, nagy bánatomra.
Bal oldalt a Halti, jobb oldalon egy noname (jól bírta, de kényelmetlen).
A hátizsákba belekerült természetesen a sátor is, amit két nappal az indulás előtt vásároltam meg, ugyanis egészen addig nem döntöttem el, hogy szükség lesz-e rá (életem egyik legjobb döntése volt, hogy megvettem). A sátor egy Zajo Montana 2-es lett végül a Trexpert túraboltból (nagyon jó fej srácok, csak ajánlani tudom a helyet). Két személyes, 3000 mm esőt bír és csak 2,6 kg. Ezt a sátrat találtam a legjobb ár-érték arányúnak, méreteiben és súlyában a legmegfelelőbbnek.
Első vadkemping, Blois-ban. Itt még ki lehetett cövekelni…
Két személyes túrához ajánlott (egy személyes túrához optimálisabb egy személyeset venni, végszükség – pl. megtalálod életed szerelmét egy kies tundrán-, esetén abban is elfér két ember), lehet profibbat is venni, de szerintem felesleges, mert se hosszú távon, se rövid távon nem éri meg, ha az ember nem profi expedícióra készül. A sátor minőségéről annyit, hogy többször előfordult a túra során, hogy késő éjszaka, zuhogó esőben, olyan helyen raktuk le, ahol nem lehetett kicövekelni és ennek ellenére sem ázott be. Emiatt a parkolók például a legalkalmatlanabb sátorhelyek voltak, sajnos a legtöbbször végül csak ez jutott…
Sátrazás egy olasz parkolóban, cövekelés kizárt!
A képek forrása: Kjeragbolten, Svéd autótemető, Sarki fény
Monaco, Monte Carlo egyik gyönyörű öble. Ahhoz, hogy sok ilyen szép helyre eljussunk, nagyon ügyesen kellett pakolnunk!
Szóval a hátizsákba beraktuk a sátrat, a sátorba pedig derékalj is szükséges az alváshoz. E nélkül nehezen alszik az elkényelmesedett városi gyerek, hacsak nem sima a terep, de még azon is kényelmesebb matracon aludni. Jó a polifoam, én azonban a felfújható derékaljat preferálom, nem sokkal nehezebb, kisebb helyen elfér és sokkal kényelmesebb. A decathlonban régebben olcsóbban (2-3 ezer forint), ma már 10 ezer forint körül kaphatóak a felfújható matracok, a polifoam kétezer forint körül van.
A sátorban, alattam a sárga derékalj. Kényelmes, főleg ha a meteorák csodás panorámájára ébred az ember!
Hálózsákot az Aldiban vette nekünk az egyik kedves szponzor, potom 10 euróért, hasonló árú (bár valószínűleg rosszabb minőségű, ki kell fogni…) hálózsákok kaphatóak bármely nagyobb szuper közértben. Azt gondolom, hogy egy nyári túrára (Skandináviába persze melegebb szükséges) elég egy 10 fokos hálózsák. Lehet ebből is profit szerezni, nekem az Aldis bőven megfelelt, nagyon olcsó és nem rossz kidolgozású. A profi hálózsák 10 ezer forinttól kezdődik és nem sokkal könnyebb/melegebb, meg azt nem szívesen pakolnám le mindenhova (pl. vonatpadló, pályaudvar koszos padlója).
Talán egyszer fáztunk benne, a szeles tengerparton, a hideg homokon kicsit kevésnek bizonyult, de ilyenkor jön jól (az egyébként előzőleg általam ökörségnek kikiáltott) össze-zipzározhatóság. Ezért is fontos, hogy olyannal menjünk, akivel fűt bennünket a szerelem. Szóval igen a barátnőmmel vágtam neki ennek az elborult ötletnek, főként az ő hibája, mert azt mondta, hogy legyen, menjünk. Biztos jó buli lett volna barát(okk)al is, de talán jobban tűri a szerelem a másik hülyeségét egy hónapig, nulla-huszonnégy órában. Nem bántam meg, sőt jobb ötlet volt, mint a sátor megvétele.
Corfu, felettünk az égető nap. Az üres és nyugodt partokat nehéz megtalálni!
Az elindulás előtt nem sokkal birtokomba került egy vízhatlan zsák, Lowe Alpin gyártmányú. Egy ilyen beszerzése is nagyon hasznos, mert akkor is megvédi a cuccaidat, ha már a táska is átázott. Én 25 litereset vittem, minden belefért, persze kérdéses, hogy mi az a „minden”. Törekedtem a pakolás során arra, hogy víztűrő felszerelés kerüljön a túrazsákba, ezért a vízhatlan zsákba csak a ruhák, töltők, SD kártyák kerültek, meg természetesen az irataink és a vonatjegy. A dry bag egyébként akkor is jól jön, ha olyan helyre szeretnénk nem víztűrő cuccot vinni, ahova csak vízen keresztül vezet az út.
500 méter sziklamászás, 200 méter úszás és megérkezünk a paradicsomba!
Persze lehet hajót meg vízi biciklit bérelni, hogy elérjük azokat a partszakaszokat ahol már nincsen senki és nyugodtan lehet fürdőzni,mint egy lakatlan szigeten, azonban ez luxus, úgyhogy mi úsztunk. A biztonság kedvéért úszás közben mindig a fejem fölé tettem a zsákot és persze fontos, hogy ha lezárjuk a zsákot, hagyjunk levegőt a tetejére (csak úszáskor, különben helyet foglal). Ez a módszer megmenti az elsüllyedéstől, ha esetleg kiesne a kezünkből. Nem lehet vele túl gyorsan haladni, de azokon a szakaszokon, ahol lehetetlen a part menti sziklákon mászni nekem teljesen megfelelt.
Nem túl jó érzés, de kibírható. Cserébe lesz ennivaló, az egész napos fürdőzés mellé!
Alacsony költségvetésű túránk másik fő alkotóeleme az olcsó ennivaló kivitelezése volt, ehhez egy dechatlonos gázfőzőt vittem, egy kisebb és egy nagyobb palackkal. Leginkább levest és teát főztünk vele, valamint raviolit. Fontos, hogy kerüljön a pociba némi meleg étel, ez viszont időigényes. Főzőcskézni nem nagyon értünk rá, ezért legközelebb nem biztos, hogy magammal vinném.
Ebéd egy parkolóban, a meki előtt
Akinek van türelme, ideje és indíttatása, hogy naponta használja és bírja a raviolit az mindenképpen vigye magával. Mi főként nagyon finom francia bagetten és sajtokon tengődtünk a túra elején, Spanyolországban, Portugáliában és Olaszországban éheztünk (kivéve, ha szembejött velünk egy francia Carrefour), Görögországban meg természetesen ott volt a sok gyros. Jó konzerves étel még a mexikói chili-s bab rizzsel, ami nagyon finom, olcsó és tartalmas.
Párszor beültünk étterembe is, természetesen kizárólag helyi ízekért! Életem egyik legfinomabb baklavája, 5 órás, napon égős, hegyre caplatós túra után
Az étkezéshez nem elengedhetetlen, de hasznos az evőeszköz: két főre egy kanál, egy villa és egy vadásztőr bőven elegendő. A tőr Gerber gyártmányú, van rajta tűzgyújtó szerszám (jól jött, amikor tönkrement az egyetlen öngyújtónk) és vészsíp. Az enyém elég nagy kés nem kell ekkora, de én félős vagyok, leginkább önvédelmi célra szántam, erre szerencsére nem volt szükség.
Önvédelmi célra szereztem még be egy gáz-sprayt, vész esetén ez is hasznos (többet ér, mint egy kés, amit a hozzá nem értők (mint én) nem tudnak szakszerűen használni, egy utcán felnőtt harci malac hamar kicsavarhatja a kezedből és ellened fordíthatja a saját fegyvered).
A gáz-spray kicsi, könnyű és nagyon fáj, ha célba ér, arról nem is beszélve, hogy vészesebb helyeken (pl. Tangier) biztonságérzetet nyújt, ha ott lapul a zsebünkben. Azért igyekezzünk elkerülni a konfliktusokat és legvégső esetben használni ezeket az eszközöket, mert a legtöbb esetben nem sok esélyünk van, főként idegen helyen. Nem számít legvégső esetnek, ha a táskát, ruhát próbálják tőlünk elvenni, rosszabbul járhatunk, ha ellenállunk. Inkább adjunk oda mindent, még mindig jobb ruhátlanul besétálni egy követségre segítségért, mint elvérezni a földön egy kameráért vagy egy telefonért.
Ruházat: ezt a részt nem bonyolítottuk túl, három felső, egy pulcsi, egy hosszú farmernadrág, egy rövidnadrág, egy fürdőnadrág, három pár zokni, három alsónadrág (barátnőm ezt megfejelte még vagy tíz bugyival természetesen -a komfortérzet növelése ebben és néhány szépészeti kenceficében, valamint egy fésűben nagyjából ki is merült). Kabátként softshell dzsekit vittünk (Trangoworld, Mountex), ami meleg és víztűrő.
Ilyen, amikor Olaszországban megered az eső…
A kabát és a táska fölé jött nagy esőben egy szemeteszsák-szökevény nejlon esővédő huzat (nejlonponcsó), ebből is lehet profibbat vinni (a mienk nagyjából kétszáz forintba kerülhetett), nem számítottuk sok esőre (kellett volna), ezért ezt vittük egy kedves szponzor jóvoltából. Annyira naivak voltunk eső kapcsán, hogy a nejlonponcsó is csak vész esetére került be, mivel nagyon kicsi és könnyű, utólag visszagondolva végtelenül hasznosnak és elengedhetetlennek minősült.
Próbálunk stoppolni, vizesen. Nem örülünk az esőnek, mert így nehezebben vesznek fel…
Cipő tekintetében a három éves, kiöregedett Nike futócipőre esett a választás. Könnyű, nagyon kényelmes, sétálásra alkalmas. Gondolkodtam, hogy két cipőt viszek, a futócipő mellé még egy magas-szárú bakancsot, végül nem vittem és jól megvoltam. Hozzáteszem,hogy tizenöt km után igen jólesett volna egy váltáscipő, de a szükség nagy úr, ki lehet bírni.
Szárad a cipő a vonatban. Egy kissé magyaros, de annál hatékonyabb megoldás.
Az utazások során kapcsolat tartás és információ szerzés szempontjából előnyös, ha okostelefont viszünk. Nálam nem volt cél, hogy játszani, szórakozni tudjak rajta, úgy gondoltam kevesebbet lát az ember, ha a mobilját nyomkodja… Egy Motorola Defy+ vittem, ami ütés- és vízálló, már jó öreg, úgyhogy nem keltettem vele nagy feltűnést (a barátnőm butatelefont hozott, kizárólag telefonálásra).
Tudtunk vele internetezni, és ami a legfontosabb, tudtuk vele használni az Eurail Rail Planner applikációját, ami offline mutatja az összes vonat menetrendjét Európában. Nagyon hasznos, ha az ember vonattal utazik, azonban arra figyelni kell, hogy például a helyi sztrájkokat (mivel offline) nem jelzi (történetesen pont egy olasz vonat sztrájk kezdetekor terveztünk a vonaton éjszakázni, de egyéb bonyodalmakat is eredményezett, amiket majd még kifejtek).
A telefon töltésénél szóba jött nálam napelemes töltő, vagy powerbank használata, végül nem vittem. Olaszországban jól jött volna (igen, ezzel az országgal volt a legtöbb gond), tekintve, hogy egyik vonaton se volt konnektor, így kénytelenek voltunk kempingben megoldani a töltést. A napelemes töltővel az a gond, hogy nagyon lassan töltenek és törékenyek, emiatt nem praktikus egy gyalogolós, csomagolós túrán. A powerbank meg plusz súly és csak vészmegoldás, de inkább teher lett volna végig. Azt is pluszban kell tölteni, egy tömött vonaton meg kevés szabad konnektort talál az ember és nehéz is figyelni rájuk. Ha viszonylag jó a telefon akkuja és mindig gondosan ki van kapcsolva, nem lehet gond. Internetet csak netkávézóban vagy tourist infoban találhat az ember. A netkávézó pénzbe kerül természetesen, meg nyugaton már inkább nem is kávézók vannak, csak net és telefon szolgáltatóhelyek. Ilyen helyre kétszer sikerült betévedni, a videókat próbáltam feltölteni, hogy ne kelljen még egy SD kártyát venni, de mivel nagyon sokáig tartott volna, inkább vettem egy plusz kártyát. A tourist info volt a túránk egyik legjobb barátja: könnyen tájékozódhatsz a helyi körülményekről, látványosságokról, adnak térképet (kivéve Rómában, de ott is lehet ingyen szerezni az első hotelben, ami szembejön), le lehet ülni, általában van net, lehet tölteni az eszközöket. Tourist info pályaudvarokon található leginkább, vagy ha nem akkor a pályaudvar információja elirányít (pl. Párizs).
A videókhoz GoPro Hero 3+ black editiont használtam, nagyon kicsi és könnyű, víz- és ütésálló. Jó dolog, hogy videózás közben öt másodpercenként tud fotózni, a fotókat rögtön lehet válogatni wifin keresztül a mobilon és feltölteni, hogy lássák az ismerősök, minden rendben van. Vittem hozzá (meg máshoz is) szigetelő szalagot, egy csőbilincset (amit egy botra rögzítettem, megalkotva a tökéletes szelfi botot: lassan merül a vízben, mászás közben szájba vehető, hogy mindkét kezet használni lehessen, le lehet szúrni a földbe, nem feltűnő, inkább fegyvernek nézik, ezért nem akarják ellopni), és két kis állványt. A csőbilincs másfél hét után eltört, ezért az egyik tripodot rögzítettem szigszalaggal a botra, ez is többször eltört, de valahogy mindig visszavarázsoltam az életbe. A kis tripod ebayes, gorillapodra hasonlít, jól jön, ha nem tudod leszúrni a botot sehova. Két darab, class 10es, 16 GB-os SD kártyát vittem, ehhez vettem Rómában egy harmadikat, így már elégnek bizonyult, nem kell mindent ész nélkül filmezni. A töltést a mobilhoz hasonlóan vonaton, kempingben vagy tourist infon intéztük, kikapcsolt állapotban nem merül sokat. Full HD, 30 FPSben vettem (5mp-ként fényképezve), az ugrálásokat 60, vagy 120 FPSben, kisebb felbontással.
Zenehallgatáshoz a barátnőm Ipod Shuffle-jét vittük, ez az eszköz is lassan merül, kicsi. Tökéletes is lett volna, csak két és fél hét után tönkrement a töltője, amit sehol sem lehet kapni, úgyhogy a továbbiakban énekeltünk. Elektronikus eszközként vittünk még magunkkal két digitális, olcsó dechatlonos órát is, érhető okokból.
Hazánkon kívül, csak Olaszországban találkoztunk ilyen, régi típusú toalettel. WC papír vitele is erősen ajánlott, a portugáloknál például saját papír használata dívik a kempingekben.